Mit akar a nő és mit akar a férfi? A „férfi a nőt, a nő a fér­fit”, ter­mé­sze­te­sen, bár ez a kép­let som­más leegy­szerű­sí­tése az elvá­rá­sok bonyo­lult háló­za­tá­nak, ami­vel ki-ki a pár­kap­cso­latba lép. A viszonyt pedig tovább fűsze­rezi, hogy mind a nőnek, mind a fér­fi­nak meg­van­nak a maga elkép­ze­lé­sei azt illetően, hogy mit akar tőle a másik. Meg­pró­bál­tunk a végére járni, milyen gon­do­la­tok kerin­ge­nek a szeb­bik és erő­seb­bik nem elmé­jé­ben arról, hogyan kel­lene visel­kedni, mit kell nyúj­tani, hogy ki-ki elé­ge­detté tegye a párját.

Eman­ci­pált ara?

Kezd­jük a höl­gyek­kel, hűen a hagyo­má­nyos udva­ri­as­sági sza­bá­lyok­hoz. A gyen­gébb nem leg­in­kább az eman­ci­pá­ci­ó­ját félti, neve­ze­te­sen úgy véli, hogy a férfi kor­lá­tozni fogja. Mit gon­dol a nő, mit sze­retne a férfi? Hogy asszo­nya néz­zen fel rá, ismerje el zse­ni­jét, és hogy bár­mi­lyen vitás kér­dés­ben a férfi szava legyen a döntő. Sőt! A nő kövesse a férfi taná­csait, mint a szent­írást, asze­rint gon­dol­kod­jon és öltöz­köd­jön, egy­szó­val legyen olyan, ami­lyen­nek a férfi látni sze­retné. Ura nél­kül lehető­leg rit­kán és szi­go­rúan nők­kel szer­vez­zen prog­ra­mot, hogy még vélet­le­nül se fut­has­son össze a kon­ku­ren­ci­á­val. Per­sze a femi­niz­mus vív­má­nya­i­val élhet, a ruha­tára árát keresse meg maga, de tar­tóz­kod­jon a füg­get­len szel­le­mi­ség­től. Egy­szó­val a nő fejé­ben az a gyanú lap­pang, hogy a férfi elvárja tőle, egy­szerre legyen passzív ara és eman­ci­pált nő.

Köz­ben per­sze a nő egy pil­la­natra sem szűn­het meg bom­bázó lenni, mert ha egy deká­val több lenne a csípőn vagy pat­ta­nás nőne a hom­lo­kán, a férfi máris egy szebb után nézne – a nő ugyanis szép­sé­gé­ben látja fő von­ze­re­jét, és attól ret­teg, hogy a férfi egy­szer csak odébb áll egy muta­tó­sabb vetély­társa ked­vé­ért. Így hát a nő akkor is, ha már fáradt, és szí­ve­seb­ben tenné a pako­lást az arcára, inkább a bőr­ru­hába bújik, hogy előadja a vad és csá­bító sze­retőt, nehogy pár­já­nak hiány­ér­zete támad­jon. Csak­hogy miköz­ben igyek­szik meg­fe­lelni a modern, önma­gá­ról gon­dos­kodó, top díva esz­mény­ké­pé­nek, össze­ke­veri a meg­hitt­sé­get a teljesítménykényszerrel.

Fél­is­ten, vagy halandó

Ha a tra­dí­ci­ókra tekin­tünk, ész­re­ve­het­jük, hogy a meg­örök­lött apa, férj modellt mára sutba dob­hat­juk. Hol vagyunk a régi (pol­gári) modelltől, mikor csak a férj dolga a csa­lád anyagi igé­nye­i­nek kielé­gí­tése volt, vagy éppen az erő­sebb­nek titu­lált nem a föl­de­ken robo­tolt, vagy éhen halt a csa­lád­já­val egye­tem­ben. Hogyan kel­lene kezel­nünk azon hely­ze­tünk, ami­kor a női fel­ada­to­kat átvállalni/vinni „ciki“, ámbár femi­nista gyön­gye­ink sem akar­nak engedni belőle, nekik min­den kell (ked­ves and­rog­ünök)? Vajon miként érez­het­jük magunk ked­ves Napó­le­o­nok, mikor fény derül köp­cös­sé­günkre? Sze­xu­á­lis for­ra­da­lom, mi az nekünk, bár­me­lyi­künk bár­mi­kor fel­ve­szi a ver­senyt egy hőre kemé­nyedő plüss végű műa­nyag doronggal…Intellektus, szép portéka,de a Hol­ló­há­zi­val egye­tem­ben már nincs rá igény a szeb­bik nem pol­cain. Gon­dolja egy magam­fajta pasi, és a többiek…

Amitől talán leg­job­ban félünk (és az élet álta­lá­ban pél­dát ad rá), nap­ja­ink női sze­szé­lyei maguk sem tud­ják, mit sze­ret­né­nek, és ezt meg is tehetik.

Milyen legyen a kapós fér­fi­nép? Legyen humo­ros, támo­gató barát; fél­is­teni, szen­ve­dé­lyes sze­rető; nevelő, irá­nyító apa; kiegyen­sú­lyo­zott, gon­dos­kodó társ és időn­ként sze­rető anya; no meg a tudat­ha­sa­dás… Eme vége­lát­ha­tat­lan, oly­kor egy­más­nak ütköző sze­re­pek­nek, mara­dék­ta­la­nul meg­fe­lelni — nekünk is — lehetetlen.

Önbe­tel­je­sítő jóslatok

Elvá­rá­sa­ink önbe­tel­je­sítő jós­lat­ként működ­nek, vagyis egy hely­zet­ben tanú­sí­tott visel­ke­dé­sün­ket vára­ko­zá­sa­ink olyan irányba tere­lik, hogy valóra vált­suk azo­kat, míg ha a kime­ne­tel ere­de­ti­leg nem is volt determinált.

Nem kell hosszú ráhan­go­ló­dás, hogy álma­ink fér­fija fogja „hul­lá­ma­in­kat”, és női sze­rep­ját­szá­sunk kiegé­szítő­je­ként előadja a felsőbb­rendű fér­fit, aki a nő helyett is gon­dol­ko­dik. Szí­vünk höl­gye is veszi a lapot, ha úgy pró­bál­juk bol­doggá tenni, hogy eljátsszuk szá­mára a lelki min­de­nest, és ezen­túl nem a barátnő­höz for­dul lelki segé­lyért. A játszma elin­dul, és ész­re­vét­le­nül pörög, amíg csak vala­me­lyik fél­nél be nem telik a pohár – gyak­ran a nő érzi úgy, hogy elnyom­ják és irá­nyít­ják, vagy a férfi érzi kime­rítő­nek a szün­te­len gondoskodást.

Az önbe­tel­je­sítő jós­la­tok fel­ol­dá­sá­hoz nem kell nagy hókusz­pó­kusz: szo­rít­suk hát­térbe saját spe­ku­la­tív gon­do­la­ta­in­kat, és helyet­tük rea­gál­junk való­ban a másikra!

Vesd bele magad a játékba!

Szerencsénkre/szerencsétlenségünkre, mind­két nem meg van áldva/átkozva a téved­he­tet­len­ség képes­sé­gé­vel. Érde­mes lenne túl­lép­nünk ego­ista állás­pon­tun­kon, illetve nap­ja­ink negé­des ígé­re­tein és ráéb­redni, hogy ha vala­mit sze­ret­nénk az élet­ben, akkor azért adni is kell vala­mit, bár magá­nyos dámaként/udvarias dzsentl­men­ként is ten­get­het­jük hát­ra­lévő éle­tünk. Azok­nak, aki­ket meg már elka­pott a „gép­szíj”, lép­je­nek ki elvá­rá­saik ket­re­céből, búj­ja­nak oda ked­ve­sük­höz, majd gyen­gé­den harap­ja­nak belé és indul­jon a játék!

Szabó Elvira és Katona András

http://eurotripstepone.blogspot.com/

Szabó Elvira korábbi cik­kei: Tekin­tet­játsz­mák

                                                    Szex és más semmi

                                                    A West Bal­kán­tól a tőzsdéig..Miért tör ki a pánik?

                                                    Csábításakadémia

                                                   Hiú­ság kontra méltóság

Vissza a főoldalra

Share

Tweet

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.