Sohasem volt kapcsolatom a bérszámfejtéssel…

Published / by admin / Leave a Comment

bérszámfejtésÍgy a saját bérjegyzékemen kívül sohasem voltam tisztában azzal, hogy ki mennyit keres környezetemben és nem is igazán érdekelt, hiszen az én bevételem fedezte kiadásaimat és néha még megengedhettem magamnak egy-egy kilengést is. Főnököm azonban felkavarta az állóvizet amikor megmutatta nekünk a következő év fizetéseinek változását. Tudom nem szabad telhetetlennek lenni, de mikor megláttam, hogy jövő hónaptól havi kétezer-nyolcszáz forinttal fogok többet keresni elárulom, hogy elkeseredtem kicsit. Láttam a bérszámfejtéssel foglalkozó kolléganőn is, hogy nem hiszi el amit lát, bár neki teljesen más miatt lett furcsa az arca. Számára a kollégák néhány ezer forintos fizetésemelése komoly adminisztrációs kötelezettségekkel jár majd, hiszen lesznek többen, akik emiatt a minimális emelés miatt másképpen fognak adózni. Emiatt megkérte a vezetőséget, hogy hívjanak szakembert egy könyvelő irodából, akivel átbeszélheti a további teendőket, de hogy kérdése meghallgatásra talál-e az csak jövőre derül ki.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!