/Különös utazás az Esterházyak nyomán – A majki hermitage

Különös utazás az Esterházyak nyomán – A majki hermitage

Komárom-Esztergom megye a Királyi régióhoz tartozik. Hogy miért nevezik így? Mert megyei jogú városai közül Székesfehérvár a királyok városa, Veszprém pedig a királynéké. A Közép-Dunántúl turisztikai régió tagja Komárom-Esztergom megye is, melynek több települését összeköti az Esterházy név. Ebben a cikkben az Oroszlány szomszédságában található Kamalduli Remeteséget mutatom be, a hely fő mecénásaként pedig Gróf Esterházyt is megemlítem.

Majki Kamalduli Remeteség

A némasági fogadalmat tett szerzetesek több, mint 250 évvel ezelőtti életének békéjét találja meg a látogató Majkon. Nemcsak hangulatában egyedülálló az erdők ölelte, tavak szomszédságában fekvő remeteség, hanem egész Európában ritkaságnak számít a barokk műemlékegyüttes. Eredetileg 20 cellaházat terveztek, amivel apátsági rangot szerezhetett volna, de végül 17 cellaház épült, ami még ma is áll. Mindegyikhez vele megegyező méretű külön kis kert tartozott, ahol a remeték gyógy- és fűszernövényeket, zöldséget és gyümölcsöt termeltek. Melyek egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel. Ezenkívül kézműves tevékenységet is folytattak, az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak. Az itt végzet munka magányát a kertet körülvevő magas fal biztosította.  A szerzetesek nem találkozhattak, és nem is beszélgethettek egymással.

Díszkút – Majk
(Kép forrása: Wikipédia)

A rend eredete és a majki kamalduli remeték élete

A rend itáliai eredetű, és a 4 magyarországi kolostor közül az egyik a majki. Alapítója maga a tulajdonos, Gróf Esterházy József volt, a hely kialakulása és az épületegyüttes is a kiterjedt birtokkal rendelkező Esterházy család nagylelkű adományainak köszönhető. 3 szerzetes még a 18. század első felében, a harmincas években érkezett, majd őket követte még jó néhány szerzetes. A remeteélet a század végéig működhetett, amíg meg nem született a szerzetesrendeket feloszlató rendelet. Majkon, nagyjából 50 év után a cellaházak már csak raktárként funkcionáltak, az építőanyagokat részben elhordták, részben pedig értékesítésre kerültek, melynek köszönhetően a templomnak is csak a tornya maradt meg. Bár olvasni lehet arról is, hogy az épület villámcsapás áldozata lett, és a bontás csak azután következett.

A némasági fogadalmat tett (innen a név: néma barátok), fehércsuhás, fejtetőjüket kopaszra borotvált, hosszú szakállú szerzetesek a bencésektől szigorúbb aszkétikus rend szerint éltek. 3 évig a kolostorban, majd azt követően vonulhattak el a remetelakba. Egyedül elmélkedtek kis cellaházaikban, tudományokkal, művészetekkel foglalkoztak. A rend önfenntartó volt, a gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok (fráterek) végezték.

Cellaházak – Majki Kamalduli Remeteség
(Kép forrása: Wikipédia)

A cellaházak

Terv szerint 20 épült volna, de végül csak 17 cellaház építése valósult meg. Falaik még ma is őrzik az adományozók címerét, köztük családok, püspökök, egyházközségek. Minden cellaháznak volt hálókamrája és egy kis kápolnája, ezen kívül műhelye és fáskamrája. A rend szerzetesei szigorú napirendet követtek, és a cellaház volt a magányos elmélkedések, imádságok, valamint a kézműves termékek születésének helyszíne. Megszabott imaórákkal és böjtökkel.

Majki kastély egykor…. Borovszky Samu 1860-1912
(Kép forrása: Wikipédia)

Foresteria, más néven konvent vagy erdei kolostor

A foresteria olasz szó, amelynek eredeti jelentése vendégház. És amelyben helyet kap a rendfőnök és a pártfogó, mecénás (kegyúr) szobája, a betegszobák és a közösségi terek.   Az egykori főépület, amely eredeti funkcióját csak rövid ideig tölthette be, idővel a grófi család vadászkastélya lett.  A felújítás ideje alatt elsőként hozták rendbe. Valamikor a remeték ebédlője is ebben az épületben kapott helyet, ahol az egyházi ünnepek alkalmával, a vacsora ideje alatt szóba elegyedhettek egymással. A kolostorok kapcsán, latin nevén is említik az étkező helyiséget: refektórium. Melyet a majki remeteség esetében is gyönyörű freskó fed, és amelyet csak évente pár alkalommal élvezhettek. Zarándokoknak szállást nyújtott a kolostor, a világiaknak pedig lelki támaszt a kápolna, misék alkalmával.

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

A 19. században a Gróf Esterházy család visszaszerezte a kastélyt (birtokcserével). A főépületet vadászkastéllyá alakították, és a cellaházakat a cselédek lakták. Az épületegyüttes minden eleme felújításra került a 2012 és 2020 közötti időszakban. Aki kedvet érez, látogasson el, nem fog csalódni! Gyönyörű természeti környezetben kellemes sétákat tehetünk, a halastó partján a fűzfák alatt üldögélhetünk. Majd az étterem teraszán egy finom kávét, de akár többfogásos menüt is fogyaszthatunk. Visszagondolva arra, hogy éltek e helyen régen a szerzetesek, úgy érzem, engem, egy cseppet sem riaszt meg. Időnként jót tesz a magány; a városi zajból elmenekülve, a civilizációt levetkőzve, pár napig elvonultan a cellaházakban megpihenve. Melyre lehetőség adódik, hiszen a hely szálláshelyként is működik.

Jó dolog csendben gondolkodni, írni, festegetni, friss levegőn lenni, és a múlt emlékeiben elmerülni…

(Szekér Ágnes)